Budapest

 Magyarország ötlete onnan jött, hogy az egyetemen jártam egy magyar diákkal pár hónapig. (Amikor idejöttem, nem kerestem meg, azt hallottam, Pekingben van.) Azt mesélte, hogy Magyarországon nagyon könnyű ismerkedni, az emberek a buszon meg éttermekben is csak egymásra mosolyognak, és így ismerkednek. Ettől kíváncsi lettem. No meg persze tudtam, hogy Magyarországon a kínaiak a saját üzletükkel foglalkoznak, nem úgy, mint Amerikában, ahol erre semmi esélyem se volt. Azt reméltem, hogy ha itt jól megy az üzlet, küldhetek pénzt a barátomnak, akinek igazán sokkal tartozom. Nem pénzben, hanem mert ő tíz évig, a fiatalsága legszebb éveiben végig azt gondolta, hogy összeházasodunk. Ő mindent betartott, amit ígért, de én nem. Ő az egyetlen, akit nem lehetett pénzre váltani. Amikor nagyon szerelmesek voltunk, 91–92-ben mindennap írtam neki, és a leghosszabb levelem harminchét oldal volt. A bajtársai, ha megláttak egy tömött borítékot, már szóltak is neki, hogy Liu, megjött a kisregényed! Az ő leveleit meg végig magamnál hordtam, Budapestre is elhoztam őket, és ha előveszem őket, sírok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.