Vasárnap este a Derűs napok Palotájában

A Lovag megérkezett az őrjáratából, lekászálódott a Bíbor Sárkányról, megpaskolta, s kikötötte a vár fokához. Léptei kongását hallgatva elsétált az íróasztalához. Az atomata berendezések a belépésekor kinyíló kapun beözönlő port élénk érdeklődéssel, de meglehetősen monoton, elkezdték feltakarítani, szenzoraik nem hagyták figyelmen kívül a Menyét bundájáról, prüszkölésének köszönhetően lepergő porszemeket sem. Menyét felugrott az asztalra, összegömbölyödött a billentyűzet mellettt.

A Lovag gépelni kezdett. A történet egy lányról szólt, aki a börtönben éjjelente mesét mesélt. Eleinte mindenki, esténként egy beosztással. A cellatársak mindegyike megpróbálta a szabadságot szavaival lefesteni. Később hogy-hogynem a Lány lett a mesemondó, szavai szépen csendültek, megemlítették a nap szép, és kevésbé szép pillanatait, mesélt a kinti világ szabadságáról, bálokról, kalapos kisasszonyokról. Percekre ugyan, de szabadokká váltak mindannyian. És eljött egyszer a szabadság, de a szabadság nem volt szép, nem hasonlított a mesékre, az emberek szívébe szomorúság költözött, bezárkóztak szobáikba, míg egy vándorénekes a döntés szabadságáról nem énekelt, lenyűgözte őket a szabadság mámora, igen, igen, ha akarom enyém lehet a Holdbéli csónakos:

A holdbéli csónakos

Fénylő csónakom szeli az éjet,
legszebb csillagom, szeretlek téged,
szívemnek te vagy egyetlen vágya,
egymásé leszünk már nemsokára.
Mellém ültetlek szép csónakomra,
hajad az eget ébenbe vonja
a lenti bút-bajt mind elfelejted,
fejed örökre vállamra ejted.

Az emberek eljutottak a Holdra, és nem találtak egyebet, csak számottevő port, némi hideget, némi meleget. Kiábrándultak, nem akartak elmenni szavazni sem, minden mindegy. De jött egy Derűs lantos, vigaszt hozott. De mikor a vigaszvilág megvalósult, ugye sejtitek, megint csalódtak az emberek.

A lovag befejezte az értekezést a médiumok és a közvélekedés örök egyensúlyáról, egymásra utaltságáról. Szeme megpihent a szuszogó, édesdeden alvó Menyéten, kitekintett az ablakon, ahol kedves Sárkánya álmában bíbor ködként uralta az éj sötétjének egy kisebb szegmensét. Mielőtt elbóbiskolt volna megszámolta a lobogó Adventi Gyertyákat, és számbavette, hogy ma fény gyúlt a Hanukkián is. Közben a Kandallóban a Lármaszikrák egy új szokás szerint meg-megfogták egymás kezét és alig hallhatóan ismételgettek egy mágikus formulát: 
Legyen békesség köztünk mindenkor.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.