Flashmob a XV. adminisztrátornak
Most éppen
Most éppen
Szikrázó tengeren
Hullámzik felém a végtelen,
Felszív emel sodor szelíden.
Látom a mindenség mérhetetlen,
S kicsiny, mint kristály szegelletén
A csúcs.
Születni, halni, egyre megy,
Simít a világ lehellete,
Köröttem s bennem ver szíve
Óriás porszem
Önmagam részeként létezem
Túl a végtelen időkön,
Hol a pillanat malma őröl
Lankadatlan.
Minden mi, van egy s oszthatatlan,
Anyag a szellem s szellem az anyagban
Nyugszik, mint múlt s jövő
A pillanatban.
Este
Este,
mikor árny borul az égi tüzekre,
látom,
hogyan születik meg az álom,
amely majd éjszaka
pilláid alá bújva elvarázsol.
Sugárkévék, gomolyok, koszorúk
égő színei elenyésznek
a szürke, barna és a kék
mélységeiben,
míg végül mindent
elnyel a sötét,
és csak a benső,
az egyetlen
fény világol.
http://www.168ora.hu/cikk.php?id=9831
Virágh László versei, http://www.zen.hu/versek_01_yuan_hung_tao.html
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://denapo.blog.hu/api/trackback/id/tr32403889
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.