- Él ebben a kolostorban egy Si-tö nevű szerzetes?
Tao-csiao furcsán nézett rá:
- Jól tudja uraságod. Az imént a konyhában láttam melegedni Han-san testvérrel. Ide hívjam:
- Szóval Han-san is ott van! Nagyon jó! Vezessen, kérem, a konyhához.
- Ahogy uraságod parancsolja - válaszolta Tao-csiao, és elindult a főépület mentén nyugati irányba.
- Mióta van Si-tö ebben a kolostorban? - kérdezte a háta mögül Lü-csiu.
- Már jó ideje: Elhagyott gyermek volt, Feng-kan testvér talált rá a fenyves erdőben, ő hozta ide.
- Értem. És mivel foglalkozik?
- Három évvel azután, hogy idekerült, azt a feladatot kapta hogy a szentek szobrainak étel- és tömjénáldozatot mutasson be. De egyszer rajtakapták, hogy maga is lakmározott az áldozati ételből. Alighanem azért tett ilyet, mert nem tudta, hogy szentségtörés. Most a testvérek tálkáit mosogatja a konyhában.
- Aha, értem - mondta Lü-csiu, majd néhány lépés után tovább kérdezett:
- Az előbb említette Han-san nevét. És ő?
- Han-san testvér a kolostortól nyugatra lakik egy hideg kőbarlangban. Si-tö elmossa az edényeket, aztán a maradék rizst és zöldséget összegyűjti egy bambuszszárba. Han-san mindennap eljön érte.
Aha - mondta Lü-csiu, és közben azon törte a fejét, hogy ha Han-san és Si-tö, akik ilyen módon élnek, valójában két szent: Ven-su és Pu-hszien, akkor vajon ki lehet a tigrisháton lovagoló Feng-kan? Úgy érezte magát, mint a vidéki ember a színházban, aki nem tudja eldönteni, hogy melyik szerepet melyik színész játssza.
- Elég mocskos hely - mondta Tao-csiao, amint beléptek a konyhába.
Alig lehetett látni a gőztől, amíg a szemük hozzá nem szokott a homályhoz. A kőfalak mentén hosszú asztalok álltak. Szerzetesek szedegették a fazekakból a rizst, a zöldséget. A három nagy tűzhely alatt még pislákolt a parázs. Tao-csiao beljebb lépett, és elkiáltotta magát:
- Hé, Si-tö!
Lü-csiu is a hang irányába nézett, és az ajtótól legtávolabb eső tűzhelynél két kuporgó alakot pillantott meg.
Egyikük födetlen fővel guggolt, látszott, hogy meglehetősen hosszú a haja. Fonott szandált viselt. A másiknak a fejét faháncs kalap fedte, és facipő volt a lábán.
Mindkettő sovány volt, és alacsony termetű.
Tao-csiao hívására a fedetlen fejű visszanézett és elvigyorodott, de nem válaszolt. "Úgy látszik, ez Si-tö." A faháncs kalapos meg sem mozdult. "Ez lesz Han-san" - gondolta Lü-csiu.
Pár lépést tett feléjük, és mélyen meghajolt.
- Lü-csiu Jin vagyok, a császár tanácsosa és meghatalmazottja, Tajcsou főjegyzője, skarlátszín köntös és hal-jelvény illet meg - mutatkozott be.
A két guggoló szerzetes egyszerre emelte fel a fejét. Azután egymás felé fordultak, és mélyről jövő kacagás tört ki belőlük. Majd hirtelen egyszerre felálltak, és iszkoltak kifelé a konyhából. Még hallani lehetett, amint futás közben Han-san azt mondja:
- Biztosan Feng-kan fecsegett neki valamit!
Lü-csiu hüledezett. A szerzetesek, akik előbb a rizst és levest merték, köréje sereglettek.
Kérdés:
Melyik szerzetes Han-san, aki a szútratekercset tartja vagy aki a seprűt?
Megoldás:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://denapo.blog.hu/api/trackback/id/tr80240770
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.