Lázár Ervin:
Szegény Dzsoni és Árnika
- Írjál nekem egy mesét.
- Miről?
- A kacsakirályról meg a kacsa-királykisasszonyról.
- Két kacsáról?
- Igazából nem kacsák ám!
- Hanem?
- Valódi király meg valódi királykisasszony. Csak a gonosz boszorkány elvarázsolta őket.
- Miért varázsolta el őket?
- A szegény Dzsoni miatt.
- Ez a szegény Dzsoni egy angol?
- Dehogy angol! A szegény Dzsoni az a szegény Dzsoni, és kész. Nincsen neki semmije, vándorol a világban, és fütyörészik.
- És miért kellett e miatt a szegény Dzsoni miatt elvarázsolni a királyt meg a királykisasszonyt?
- Mert a gonosz boszorkány nem akarja, hogy a szegény Dzsoni feleségül vegye Árnikát.
- Ki az az Árnika?
- Hát a királykisasszony, ki volna más!
- Ja, tudom már! Árnika királykisasszony, aki olyan kedves volt, hogy a mosolyától megszelídültek a farkasok meg a medvék; még a szélvihar is elcsendesedett, ha Árnika elmosolyodott. Szerette is mindenki Östör király lányát.
- Milyen király?
- Östör. Nem úgy hívják Árnika apját?
- Dehogynem. Persze hogy Östör királynak hívják.
Lázár Ervin
- Annyira nem vagyok kávéházi író, hogy Pesten nem jártam kávéházba. Csak akkor, ha valaki azt mondta, menjünk be ide vagy oda… Aztán az albérleti létezésem következményeképpen Pesten volt egy idő, amikor az Astoriába jártam írni, de ez sem nevezhető kávéházi létezésnek. Fölmentem az emeleti részre, leültem egy asztalhoz, és ott írtam, mert ez volt a legegyszerűbb. Pécs viszont a Nádorral valami teljesen más kategória: egyrészt maga a város, ahol nemcsak úgy érezted, hogy mindenkit ismersz – akkor az újságírói életmód, a kötetlen munkaidő következtében az üresjáratokban az ember nem ment haza, hanem beült a Nádorba. Ott biztos talált ismerőst. Nem okvetlenül írót, mert járt oda minden rendű-rangú népség. És az intézmény nem azért volt otthonos, mert kávéházként működött, hanem a személyzete révén. Ott volt Kenedi úr az igazgató, aki annyira értett a vendégek nyelvén, és gyakran megfordult köztük. És a fantasztikusan hosszú ideig szolgáló pincérek, mint a Nagy Karcsi meg a Kis Karcsi… és persze Lívia. Évek múltán, amikor már Pestre költöztem, ha visszamentem Pécsre, legfőképpen az vonzott, hogy ugyanazokat az embereket találtam ott. Tehát az otthonosságot ez jelentette. (Meg hát központi helyen volt.) Azt gondolom, hogy én a Nádorban soha egy sort se írtam, mert a Nádor azért volt, hogy ott az ember találkozzon a barátaival, ismerőseivel, igyon egyet, pofázzon – azaz nem alkotóházként kell elképzelni.
– De inspiráló közeg volt…
- A második otthonodként működött, ahol mindig barátságos közegbe érkeztél. És tudtad, hogy az oszlop mellett ülnek a futballisták, a kis ajtó mellett a kisiparosok, az ablak mellett meg mi…
- A kocsonyájáról is híres volt a hely, ha jól tudom…
– Isteni volt a kocsonya abban a kis tányérban! Egyáltalán, csak jó emlékeim vannak a Nádorról, és amikor az utóbbi időben arra jártam, mindig elmentem az üvegablakok előtt. Benéztem abba a pusztulásba, és ez az elmúlás olyan mély érzetét keltette bennem, hogy íme, elmúlt egy egész világ… El nem tudom képzelni, mi lehet az oka annak, hogy ilyen tesze-tosza tehetetlenséggel hagyják sorsára azt a fantasztikus múltú épületet. Persze úgyse lesz már belőle olyan kávéház, mert ahhoz, amint mondtam, az emberek kellenek. Szükség lenne hozzá egy Kenedire meg Kis Karcsira, Nagy Karcsira, meg talán akik oda bejártak, azok is kellenének, de hát nincsenek. Ezért fogad mindig nagy idegenség Pécsett, mikor megállok, és mindezt végiggondolom…
http://jelenkor.net/main.php?disp=disp&ID=999
www.transycan.net/cafe/ ...
http://web.t-online.hu/oli19660122/index_elemei/Nador.html
http://www.szepi.hu/irodalom/lazar/dzsoni/index.html
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://denapo.blog.hu/api/trackback/id/tr62146198
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.