Az iszlám tanítás lényege, hogy a teljes Világegyetem Isten műve. Allah akaratából folynak a vizek, Allah akarata tartja fenn a mennyet, gondoskodik róla, hogy essen az eső és határt szab a nappalnak és az éjszakának. Az egész csodálatos, gazdag világ Istené, aki megteremtette. Isten alkotta az állatokat és a növényeket, párokban, felruházva őket a szaporodás képességével. Majd megteremtette az embert is - egy nagyon különleges lényt, hiszen egyedül őt ruházta fel ésszel, a gondolkodás képességével, sőt azzal is, hogy teremtője ellen fordulhasson. Az ember képes arra, hogy magasabbra emelkedjék, mint az angyalok, vagy mélyebbre süllyedjen, mint a legalantasabb állat.
Az iszlám szó kettős jelentése: alázat és béke. Az ember különleges, nagyon különleges teremtménye Allahnak. De még teremtmény, aki csak akkor értheti meg helyesen önmagát, ha felismeri: megfelelő helyzete a Teremtő Istennek való alávetettség. Csak ha alávetjük magunkat Isten akaratának, akkor lelhetjük meg a békét: békét saját magunkban, békét embertársainkkal, békét ember és természet között. Csak ha alávetjük magunkat Isten akaratának, akkor ismerjük fel a magasztos tényt: minden erőnk, képességünk, tehetségünk és tudásunk az Ő adománya. Az Ő szolgái vagyunk; ha ezt tudatosítjuk, ha felismerjük, hogy minden eredményünk az Ő kegyelméből származik, ha ezt illő köszönettel viszonozzuk, tiszteljük és áldjuk Őt a természetért és a teremtésért: akkor leszünk szabadok. Szabadságunk abban áll, hogy Isten ajándékainak és kincsesházának bölcs, tudatos és felelős gondnokai lehetünk.
"DÍCSÉRJÉTEK AZ URAT! … dicsérjétek Őt: Nap és Hold; dicsérjétek Őt mind: fényes csillagai! … mert parancsolt és előállottak ők… Dicsérjétek az Urat a földről: víziszörnyek és mély vizek ti mind, tűz és jégeső, hó és köd, szélvihar, a melyek az ő rendelését cselekszik" (148.zsoltár)
Isten teremtett minden létezőt, szabadon, a puszta szavával a semmiből. Ő egyedül teljesen más, transzcendens és változatlan, míg a teremtmények mind esetlegesek, változók és létük teljes mértékben Tőle függ. Egyetlen teremtmény sem vallhatja magát az isteni természet részének vagy "szikrájának"; de teremtett volta miatt mindegyikük, fajától függően és a Világegyetem harmonikus egységében egyaránt Isten végtelen igazságának és szépségének, szeretetének és jóságának, bölcsességének és fenségének, dicsőségének és hatalmának megnyilvánulása.
Isten nyilvánított mindent jónak, nagyon jónak. Semmit sem teremtett szükségtelenül és megteremtett mindent, ami szükséges. Ezért a Világegyetemben - az elemek ellentétei dacára is - isteni akarat szerinti harmónia uralkodik, mivel minden Teremtmény a teremtő akaratából kapta létmódját, akinek az volt a célja, hogy együttműködésükkel teljesítsék ki a világ szépségét. A teremtmények önmagukban vett lényege - tekintet nélkül az emberi szempontból való hasznosságra vagy károsságra - dicsőíti a Teremtőt.
"Aki jószándékkal van minden teremtmény iránt, az a mi ősünk, Ábrahám utóda" (Bezoh 32b). A zsidók szent irataikban magukat gyakran nevezik "jóságos népnek, jószándékú népek gyermekeinek" (Yebamot 79a, Shabbat 133b). A Talmud azt is kimondja (Shabbat 151b) hogy az egek megjutalmazzák azt az embert, aki törődik és együttérez a többi teremtménnyel, ám a zsidó tanításoknak nem a jutalom ígérete a fő erkölcsi mondandója. Vallásunk hangsúlyozza, hogy egy zsidónak nem azért kell erkölcsösen élnie, "hogy jutalmat kapjon" (Abot 1:3). Jót tenni akkor is kötelességünk, ha ez nem járul hozzá közvetlen, személyes gyarapodásunkhoz.
Mikor az Úr megteremtette a világot - írja a Biblia - rendet teremtett az ősi káoszból. A Nap, a Hold és a csillagok, a növények, állatok és végül az ember mind méltó és megfelelő helyet is kapott a világban. Nem az a cél, hogy egymást kiszorítsák. "Még a felülről jött, isteni tanítást, a Tórát is mérték szerint kaptuk" (Vayikra Rabbah 15:2), még ezek a szent szavak sem terjedhetnek túl szabott határaikon. "És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt" (Ter 2:15). Ádám, az ember, az Istenhez legjobban hasonló teremtmény, nevet ad mindennek, amit Isten helyesléssel néz: "a mely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve" (Ter 2:19). A kabbalisztikus tanítás szerint mikor Ádám nevet adott Isten teremtményeinek, segített lényegük meghatározásában. Ádám esküt tett, hogy békében fog élni mindazokkal, akiket elnevezett. Az idők kezdetén tehát az Úr színe előtt elfogadta felelősségét az egész teremtett világért.
http://www.kia.hu/konyvtar/szemle/f1.htm
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://denapo.blog.hu/api/trackback/id/tr87143569
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.