| |
Ha a világ egyik végén az idill áll, a másikon démon. Ezért ha a tapintatlan antiidillikus, okvetlenül démoni. A démoni az indulatról, a rögeszméről és a hajszáról ismerhető fel. És amivel szemben áll, és aminek ellensége, és amit meg kell rontania a gyermek, a rend, a derű, a vidám egyszerűség, a meghittség, a humor. Erejét a sötétség erőivel való szövetségből meríti. Nem gondolkozik, hanem rögeszméje van, nem érez, hanem indulatos, nem tevékeny, hanem hajszában van. Környezetét démonizálja, de ez nem naiv gyilkosság, mert akkor legfeljebb gonosztévő lenne; ebben a helyzetben a rossz lelkiismeret is üres hencegés. Az életrontás megbocsáthatatlan. Ez a démonokkal való bizalmas együttlét eredménye, amit még csak be sem lehet vallani. A démont feltétlenül és mindig le kell tagadni, ezért démoni szövetség tudatában ember nem élhet. Démonizmus csak mint rejtőzés lehetséges. Ezért a démon semmitől sem fél annyira, mint a világosságtól. A napon el kell párolognia. A tapintatlan egyre mélyebbre bújik a nap elől. Az én-te viszonyra képtelen. A démonnak nincs te-je. Belső dialógusaiban önvádjai alól tisztázza magát, vitatkozik, igazát bizonyítja, és áthárít. Mindig más a hibás. Rendesen rossz alvó. Éjszaka védőbeszédket mond. A baj, hogy nem hiszi el. Más megkönnyebbülése nincs. Démonai ezekben a desperát szónoklatokban hatásos szavakat súgnak neki, amelyeket nappal felhasznál, és ezekkel támad. Töltve váddal és kérdőrevonással, amely ellen nem lehet védekezni, mert abban semmi sem igaz
Idill az, amelyben a teremtés vak és sötét tüzének jegében égő lét lágy és tündöklő meleg fénnyé változik. Ahol a brutális bőszültségből gyengéd szelídség ragyog ki. A világ nem a jó és a rossz küzdelmének színtere. A lét kolosszális koncepciója, hogy a teljes és az egész létben a jó és a rossz egy és ugyanaz; ez az, amikor a jég rideg tüze mint a világosság melege sugárzik.
A démon az, ami ellen a jóhiszemű emberiség sok ezer éven át küzd, és amit meg akar fékezni törvénnyel és önfegyelemmel, erkölccsel és aszkézissel. De amelyen át a démon mindig keresztültör. Honnan ez az irtózatos hatalom?
És mit lehet itt tenni? Úgy látszik, csak egyet, amit a hiteles ember mond: nem ellenállni. Ami nem a passzivitás. A nem-ellenállás bizonyosság és magaslat. Keresztülengedni. Semmivé válni. Vannak Buddha-emlékek, amelyek üres trónust ábrázolnak. Nem gyengeség, hanem gyengédség. Nem engedékenység, hanem kiengesztelődés. Ez az, amit a hinduk úgy hívnak, hogy a létben való feloldódás. Ez a kínai tao. Ami nem a személyiség szétfoszlását jelenti, hanem hogy az emberben a létrontó erők sűrű magja a lét pozitívumában elolvad. Ami az idill. Amit a hinduk nirvánának neveznek. A héberek Ábrahám kebelének hívják. Ami a vallások szerint az üdv, és nincs korcs nép, amely erről ne tudna, és a gondolatot szánalomra méltó alakban a racionalizmus is őrzi, és úgy hívja, hogy utópia.
| |
